2016-ot is szerencsehozó lencsével indították Székesfehérváron – fotók

A hagyományokhoz híven idén is szerencsehozó lencsefőzelékkel várták a székesfehérváriakat az újesztendő első napján. A város még a Szent István Emlékévben indította el hagyományteremtő szándékkal a szerencsehozó lencse kínálását.

Közel 1000 adag lencsefőzelék főtt péntek reggel óta a Magyar Honvédség gulyáságyúiban. Az ételt dr. Cser-Palkovics András polgármester, a város alpolgármesterei és a képviselőtestület több tagja kínálta az év első napján.

ujevi_lencse011

Újév kezdetéhez számos babona, hiedelem kapcsolódik, amelynek egyik megkerülhetetlen eleme a lencse. Az ősi magyar hagyományok szerint, aki az újesztendő első napján lencsét fogyaszt, arra egész évben egészség, bőség, szerencse és boldogság vár. Hagyományosan szerencsehozó lencsével indították az újévet Székesfehérváron, melynek keretében lencsefőzeléket osztottak a Plaza előtti téren.

Idén negyedszer gondoskodott együtt Székesfehérvár Önkormányzata, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága és az Alba Plaza arról, hogy szerencsésen induljon 2016 a székesfehérváriaknak.

„A 2013-as a Szent István Emlékévben indítottuk útjára ezt a kezdeményezést. Azt gondoltuk, hogy a népi hagyományoknak megfelelően kezdjük lencsével a székesfehérvári újévet is. Ez olyan jól sikerült, hogy azóta is minden évben megismételjük ezt a programot. Köszönettel tartozunk két nagyon fontos partnerünknek, az Alba Plazanak, amely a helyszínt biztosítja az eseményhez, továbbá a katonaságnak, amely a finom ételt készíti el. Szerencsére évről évre nagyon sokan jönnek el erre az eseményre, amely szép hagyománya és évkezdete lett Székesfehérvárnak. Ezzel szeretnénk minden székesfehérvárinak békés, boldog, egészségben gazdag új évet kívánni.” – mondta köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

Közel 1000 adag ízletes lencsefőzelék főtt kora reggel óta a katonai kondérokban. Dr. Cser-Palkovics András polgármester, az alpolgármesterek és a város képviselőtestületének több tagja a főzeléket feltéttel és meleg teával kínálta a több száz résztvevőnek. A szerencsehozó ételt Rácz István főhadnagy, tábori lelkész áldotta meg.

ujevi_lencse014

A téren, illetve az Alba Plazaban felállított asztalokon jóízűen fogyasztották el a kiadós és finom szerencsehozó ételt a székesfehérváriak, akik a közös beszélgetés közben optimistán állapították meg: mindent megtettek annak érdekében, hogy sikeres és boldog legyen számukra a 2016-os esztendő.

 




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.