Rendőrre támadt az ittas férfi

Családi veszekedésről érkezett bejelentés 2012. december 25-én hajnali két óra körül a Móri Rendőrkapitányság Ügyeletére.

Amikor a járőrök a bejelentő által megadott címen megjelentek, kiderült, hogy egy 24 éves bokodi férfi, erősen ittas állapotban hangoskodik, és nem akar távozni a Velegi utca egyik társasházából, ahol nővére lakik. A férfinek vérzett az orra, elmondása szerint a csúszós járdán elesett. Így a rendőrök mentőt akartak hívni hozzá, de ő ezt nem akarta, és elfutott.

A járőrök a lépcsőház mögötti játszótéren vonták ismét intézkedés alá, mire minden előzmény nélkül egyikük bal lábát combtájékon megrúgta, és többször ököllel is felé ütött, azonban nem találta el. Ennek során a rendőrnek sérülése nem keletkezett. Ezt követően a járőrök a személyt testi kényszerrel a földön megbilincselték, majd előállították a Móri Rendőrkapitányságra. Mivel az előállítás során a személy továbbra is agresszív volt, tudata nem volt tiszta, a hozzá kért ügyeletes orvos a székesfehérvári kórház Pszichiátriájára utalta be, ahova a mentők rendőri kísérettel szállították be. A férfivel szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt a Móri Rendőrkapitányság feljelentést tett a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség felé.