MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál

Évtizedek óta hagyományosan augusztus 20-a hétvégéjén 2-3 napos rendezvénysorozatot szervez a Lamberg-kastély Kulturális Központ – a város közművelődési feladatait ellátó önkormányzati intézményként. A rendezvényen a hagyományos, elmaradhatatlan programok mellett szinte minden évben valami új, valami más is megjelenik az eseményen résztvevő közönség számára.

A programok móri jellegét kiemelve 2010-ben a Mórikum Kultúr-Fröccs-Fesztivál nevet adtuk a rendezvénynek. A fesztivál keretében „MÓRIKUM” névjegy alatt a móri unikumokat (tánccsoportok, énekkarok, zenekarok, művészek, gasztronómia, stb.) gyűjtöttük össze és ismertetjük meg a látogatókkal.

Városunk legemblematikusabb helye, egy barokk műemléki épület, a gyönyörű Lamberg-kastély és a csodálatos akusztikával bíró udvara adott otthont az eseménynek.

Fontosnak érezzük Mór város hagyományainak, kulturális értékeinek, gasztronómiájának és vendégszeretetének bemutatását, melyhez nagyban hozzájárul a Mórikum Kultúr-Fröccs-Fesztivál. A rendezvény sikerességét a folyamatosan növekedő látogatói létszám is igazolja, akik nemcsak helyből és a kistérségből, hanem szinte az egész országból érkeztek.

További információ: www.lambergkastely.hu

morikum logo

icon-car.pngKML-LogoFullscreen-LogoQR-code-logoGeoJSON-LogoGeoRSS-LogoWikitude-Logo
Lamberg-kastély Kulturális Központ

loading map - please wait...

Lamberg-kastély Kulturális Központ 47.372376, 18.210633 Lamberg-kastély Kulturális Központ Mór, Szent István tér