Ki akarták tépni az ATM automatát, de elszakadt a kötél!

A fehérvári rendőrök elfogták azt a négy férfit, akik egy enyingi ATM automatát akartak kiszakítani a helyéről. A bűnbanda terve meghiúsult, amikor a kötél elszakadt. A helyszínről ugyan üres kézzel elmenekültek, de a fehérvári rendőröknek rövid időn belül sikerült beazonosítani az elkövetők személyét. Négyet őrizetbe vettek, ötödik társukat körözik.

Június 16-án hajnalban az egyik vagyonvédelmi cég járőre tett bejelentést a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére, miszerint Enying, Deák Ferenc utcában található takarékszövetkezet épületében elhelyezett pénzkiadó automata nem világít, és egy drótkötél van rajta, amivel valószínűleg megpróbálták kiszakítani a helyéről, de az elszakadt.

Mint a nyomozás során kiderült, az elkövetők a takarékszövetkezet áramellátását biztosító trafót megrongálták, és az áramot lekapcsolták. Ezt követően próbálták meg kiszakítani a helyéről a pénzkiadó automatát, de mivel az ehhez használt drótkötél elszakadt, azt hátrahagyták.

A több, mint egymillió forintot – ami az automatában volt – így nem vitték el, viszont a rongálással majdnem ugyanakkora kárt okoztak.

Az elkövetéshez használt gépkocsit még aznap egy polgárőr találta meg Enying határában kiégve.

A fehérvári nyomozóknak az adatgyűjtéseket követően egy napon belül sikerült beazonosítani a tetteseket. Kettőt közülük még szerdán, míg másik két személyt csütörtökön fogták el. A 29, a 27, a 25 és a 24 éves enyingi férfiak mindegyikét nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással gyanúsították meg.

A rendőrök előtt egyik gyanúsított sem ismeretlen. Négyük közül a legfiatalabbikat korábban elítélték már segítségnyújtás elmulasztása miatt. A csapat 25 éves tagját lopás elkövetése miatt tavaly októberben a Siófoki Városi Bíróság két év próbára bocsátotta. A banda harmadik, 27 éves tagja korábban már háromszor volt büntetve garázdaság, testi sértés, illetve magánokirat-hamisítás miatt. A legidősebb férfit tavaly összefüggésbe hozták a Fejér megyei rendőrök egy csoportos garázdaság elkövetésével.

Jelenleg mind a négyen bűnügyi őrizetben vannak, és a Székesfehérvári Rendőrkapitányság kezdeményezte valamennyi személy előzetes letartóztatását. Bírói meghallgatásukra holnap kerül sor. Ötödik társuk ellen körözést adtak ki a fehérvári nyomozók.

FMRFK