Interneten hirdette a munkahelyéről ellopott alkatrészeket

Dunaújváros, Szabadegyháza – A nyomozók elfogták azt a 31 éves szabadegyházai férfit, aki saját munkahelyéről lopott el különböző alkatrészeket, majd azokat interneten keresztül árulta. A cég kára mintegy nyolcmillió forintra tehető.

A szerszámgépgyártásnál használatos robotgépekhez, valamint elektromos kerékpárok motorjához szükséges alkatrészek összeszerelésével foglalkozó dunaújvárosi cég tavaly december közepén tett feljelentést a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon azzal kapcsolatban, hogy a velük kapcsolatban álló németországi cég – akik az általuk összeszerelt alkatrészeket gyártják, valamint forgalmazzák – hívta fel a figyelmüket arra, hogy egy magyar internetes oldalon eladásra hirdetik azokat az alkatrészeket, melyek egyedüli forgalmazói ők. Ezt követően vették észre, hogy több millió forintos hiánya van a cégnek.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ez alapján kezdett nyomozásba.

Az internetes hirdetésnél megadott telefonszám, valamint a hirdetést feladó IP címe alapján jutottak el a rendőrök a hét elején az elkövetőhöz. A portálon megjelölt mobilszám ugyanis a férfi élettársáé volt.

Amikor a dunaújvárosi nyomozók hétfőn szabadegyházai lakásán elfogták a 31 éves férfit, a házkutatás során előkerült a cégtől ellopott összes alkatrész, köztük alumínium darabok, sínek, marószálak, elektromos motorok, valamint szervomotorok is. Azok mindegyikét a rendőrök lefoglalták. Összértékük közel nyolcmillió forint.

Amikor a férfit előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, és ott lopás elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, először csak részben ismerte el a lopásokat. Később azonban részletes beismerő vallomást tett, és elismerte, hogy a nála megtalált tárgyak mindegyikét ő hozta ki a gyárból.

A férfi – akinek korábban ittas járművezetés, jármű önkényes elvétele, valamint garázdaság miatt kellett korábban felelnie a hatóság előtt – szabadlábon védekezik.




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.