Saját nagymamáját is meglopta

Mezőfalva – A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság délvidéki körzeti megbízottja fogta el azt a 18 éves és 19 éves mezőfalvi fiatalt, akik több mezőfalvi betöréssel gyanúsíthatók. A páros egyik tagja vallomásában azt is elismerte, hogy még saját nagymamáját is meglopta. A két fiatalt a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.

Mezőfalva, Hadház utcából kapta a jelzést a település KMB-se hétfőn, hogy ismeretlen tettes eltulajdonította az egyik családi ház villanyóráját.

A széleskörű adatgyűjtések során beszerzett információk alapján a gyanú két helybéli fiatalra terelődött. Amikor a körzeti megbízott számon kérte a 19 éves és a 18 éves két fiatalt a betöréssel kapcsolatban azok nagyon zavartan viselkedtek, és ellentmondásokba keveredtek. Később beismerték, ők vitték el a villanyórát.

Ezt követően állította őket elő járőr segítségével a KMB-s a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A nyomozás során felmerült, hogy a páros terhére róható a településen korábban elkövetett több besurranás és betörés is. Kiderült, ők jártak a Vörösmarty utca egyik házánál is, ahonnan négy darab segéd-motorkerékpárt vittek el. A Damjanich utcai egyik házból több motorblokkal távoztak, míg a Kinizsi utca egyik lakóházából rádiót, magnót, gyapjútakarót, valamint vízforralót és kábeleket vettek magukhoz. Volt, ahol 20.000.-Ft-os kárt okoztak, de akadt, ahol többszázezer forint értékben szedtek össze tárgyakat.

A terhükre rótt valamennyi bűncselekményt a gyanúsítottak elismerték, azokkal kapcsolatban részletes, beismerő vallomást tettek. A 19 éves férfi még azt is elmondta a nyomozóknak, hogy nemrég saját nagymamáját is meglopta. Tőle egy hegesztőtrafót hozott el.

A két fiatal az ellopott tárgyakat továbbértékesítette. Az orgazdák felkutatása még folyamatban van.

A dunaújvárosi nyomozók mind a két korábban lopás miatt büntetett fiatalt bűnügyi őrizetbe vették.