Facebook-on egyeztettek a tettesek

Felcsút – Ismeretlenek rongálták meg a felcsúti Puskás Akadémia műfüves pályáját még június közepén. Az adatgyűjtés során két fiatal neve merült fel első körben gyanúsítottként. Menet közben derült ki, hogy a két srácot kortársaik keverték bele, tájékoztatta portálunkat a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság.

Június 11-én vandálok jártak az Akadémia területén. Látszólag minden motiváció nélkül széttörték az öntözőberendezés locsolófejeit és cementtel szórták fel a műfüves pályát. A bejelentés nyomán két helybéli fiatalkorúra terelődött a gyanú. A két srácot akkor éjjel igazoltatta a körzeti megbízott az Akadémia közelében. Akkor is, később is azt mondták horgászni mentek, csak két etetés között hazaszaladtak. Másik három fiúval kapcsolatban is felmerült, hogy közük lehet a dologhoz. Gyanúsítottként hallgatták ki őket. A két „pecásra” tettek terhelő vallomást. Így már öt gyanúsítottja volt a 160 ezer forint kárértékkel járó rongálásnak, amikor az egyik fiút nem hagyta nyugodni a lelkiismerete és újabb vallomást tett. Elmondta, hogy eredetileg hárman – ő és két társa – követték el a rongálást. Utána jött az ötlet, hogy valljanak rá a két srácra, akik valóban horgászni mehettek akkor éjjel. A Facebook-on levelezték le a találkozó időpontját, hogy egyeztessenek a vallomásukat illetően.

Ennek fényében három fiatalkorút gyanúsítanak azzal, hogy ténylegesen elkövették a rongálást. De ebben az esetben nem csak emiatt kell feleljenek, hanem amiatt is, hogy a figyelmeztetést bár megértették, de annak ellenére vádolták hamisan társaikat. A rongálás ügyét rövidesen lezárják a Bicskei Rendőrkapitányság nyomozói és a keletkezett iratokat az ügyészség felé továbbítják.