A csalai buszbaleset részletei – fotó

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, 2013. január 2-án a reggeli órákban egy menetrend szerint közlekedő autóbusz a 811-es számú főúton az árokba borult, melynek következtében 17-en sérültek meg.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya tömegszerencsétlenséggel végződő közúti baleset okozása vétség elkövetése miatt indított büntetőeljárást a sofőr ellen. A fehérvári rendőrök jelenleg is a balesetben érintett személyek kihallgatását végzik. A sofőrrel kapcsolatban az alkoholfogyasztást kizárták. A gépjármű vezetője műszaki hibára nem hivatkozott.

Söményi Viktor r.tzls a kórházban

Söményi Viktor r.tzls a kórházban

A balesettel érintett autóbuszon két rendőr is utazott. Az egyes sajtóorgánumokban megjelent állításokkal ellentétben egyikük sem nyilatkozott a busz sebességével kapcsolatban.

A sérüléseket illetően további két fő került „súlyos” minősítésbe, így összesen hárman nyolc napon túl, míg 14-en nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A két rendőr közül az egyik könnyebben megsérült, őt jelenleg is a FM Szent György Kórházban ápolják. Mindkét kolléga aktívan részt vett az autóbuszon lévő sérült személyek mentésében, elsődleges ellátásában.




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.