Szabó Erika: az év végére befejeződik az államigazgatás teljes átalakítása

A járási hivatalok felállítása az utolsó előtti lépés volt, az államigazgatás teljes átalakítása a kormányablakok országos rendszerének létrehozásával az év végéig befejeződik – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára Móron, a járási hivatal felújított épületének szerdai átadásán.

Szabó Erika hangsúlyozta: a járási hivatalok a települési önkormányzatoktól az államigazgatási feladatok 40 százalékát és mintegy tízezer dolgozót vettek át, így összesen 17 ezren dolgoznak majd a járásoknál.
A kormány kiemelt célja az állampolgárokat jól szolgáló államigazgatási rendszer kialakítása, ez a járási hivatalok részeként működő kormányablakok felállításával lesz teljes. Infrastruktúrájukat uniós források felhasználásával biztosítják majd – tette hozzá.

Dorkota Lajos kormánymegbízott elmondta: kilenc járást alakítottak ki Fejér megyében, a hivatalokban 706-an dolgoznak. Közülük 417 főt vettek át a települési önkormányzatoktól, ők új munkahelyükön kezdték meg a munkát.




8 thoughts on “Szabó Erika: az év végére befejeződik az államigazgatás teljes átalakítása

  1. Lelio Vieira Carneiro

    I’m amazed, I have to admit. Seldom do I come across a blog that’s both educative and amusing, and without a doubt, you have hit the
    nail on the head. The issue is something which not enough people are speaking intelligently about.
    I am very happy that I stumbled across this during my hunt for something relating to this.

  2. cheap travel secrets

    I’m not sure where you’re getting your info, but good topic.
    I needs to spend some time learning more or understanding more.
    Thanks for excellent information I was looking for this
    information for my mission.

  3. Katherine

    Having read this I thought it was really enlightening.
    I appreciate you spending some time and effort to
    put this short article together. I once again find myself personally spending way
    too much time both reading and posting comments. But so what, it was still worthwhile!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.