A konyha a lakásnak az a helyisége, amely a legnagyobb igénybevételnek van kitéve, hiszen itt főzünk, amivel nagyon sok zsíros és egyéb szennyeződés jár. A rendszeres használatnak köszönhetően a konyha gyorsan leamortizálódik, így gyakrabban szükséges azt felújítani, mint a többi helyiséget.
Felújítás, átalakítás
A konyha rendbetételére a tavasztól őszig tartó időszak a legalkalmasabb, amikor a jó idő könnyebbé teszi a felújítással járó nehézségeket. Mielőtt azonban belevágnánk, gondoljuk át alaposan, hogy mi mindent szeretnénk elvégezni, és azt is, szükséges-e valamilyen átalakítás annak érdekében, hogy a korábbi kényelmetlenségeink megszűnjenek. Ha a konyhánkban gyakori a csatornaszag például, akkor gondok lehetnek a mosogató szennyvíz elvezetésével, ebben az esetben duguláselhárításra és a mosogató cseréjére is szükség lehet. Ugyanígy, ha kevés dugaljjal rendelkezünk a konyhai gépek számára, akkor a konyha felújításánál célszerű többet elhelyezni a konyhában. A felújítás kezdete előtt tehát gondoljunk át mindent alaposan, részletekbe menően, és tervezzük meg, mit hová szeretnénk majd tenni a felújítás során. Ha csak éves festésről van szó, akkor természetesen egyszerűbb a helyzetünk, de a nagyobb átalakítások vállalásakor ne hagyjunk ki semmilyen munkálatot, hiszen ezzel később sok bosszúságot okozhatunk magunknak.
Tény, hogy a konyha felújítása sok időt vesz igénybe, és a költségvetésünket is jelentősen megterheli, ezért is fontos, hogy csak akkor álljunk neki a munkálatoknak, ha mindez a rendelkezésünkre áll. Ha lehetőségünk van rá, szerezzük be a szükséges anyagokat korábban, hogy ne akkor kelljen majd szaladgálni, amikor megérkeznek a mesteremberek. Ha már tudjuk, hogy konyhafelújításba fogunk, akkor figyeljük a háztartási gépek akcióit, hiszen lehet, hogy sokkal olcsóbban juthatunk egy-egy kiszemelt géphez, eszközhöz, így a megmaradt összeget is a felújításra fordíthatjuk.
Ha bontással is járó átalakítást tervezünk, akkor vizsgáltassuk meg a falban futó vízvezetékek, villamos vezetékek és a már említett szennyvízcsövek állapotát, szükség esetén egyszerűbb most cserélni, mint amikor készen van a szép, új konyha.
Néhány szempont, amit nem árt figyelembe vennünk
Sajnos a legtöbb esetben az anyagi körülmények határt szabnak a lehetőségeinknek, ám a konyha felújítása során érdemes néhány szempontot átgondolni. Egy konyha nem csak szép és harmonikus kell, hogy legyen, hanem praktikussága is elengedhetetlen, mert hiába szép egy konyha, ha használhatatlan. Egy jól megtervezett konyhabútor, az elegendő fény, dugalj könnyen használhatóvá, kényelmessé teszi a konyhánkat, így évekig – a tisztasági festésen kívül – nem kell majd hozzányúlnunk, így a most ráfordított többletkiadás hamar megtérül az évek folyamán.
Törekedjünk rá, hogy ne mindenből a legolcsóbbat válasszuk, a burkolókból könnyen tisztíthatókat válasszunk, mert a konyhában gyakoriak a zsíros, ragacsos szennyeződések, nem mindegy, milyen felületet kell hetente takarítanunk! Ebben a helyiségben maradjunk meg a hidegburkolók alkalmazása mellett, bármennyire is divatos manapság a laminált padló, mert még mindig azokat tudjuk legkönnyebben tisztán tartani, nagyobb a kopásállóságuk és még évek múltán is megőrzik eredeti állapotukat.