Ünnepélyes keretek között nyitották meg a Szent István Emlékévet – fotók

Hosszas előkészítést és várakozást követően, ünnepélyes keretek között nyitották meg ma délután a 2013-as Szent István Emlékévet Székesfehérváron.

A magasztos és történelmi jelentőségű esemény részeként Díszközgyűlést tartottak a Városházán, majd a Romkertnél folytatódott a program több száz fehérvári fiatal közreműködésével. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki beszédet mondott és a város, Fejér megye, valamint az egyház vezetőivel együtt mécsest helyezett el Szent István sírjánál. A méltóságteljes megnyitón jelentős számú székesfehérvári polgár és érdeklődő vett részt.

A 2013-as esztendőt Szent István király emlékének szenteli a város, hogy tisztelegjen a 975 éve elhunyt államalapító életműve előtt. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának legfőbb szándéka volt, hogy méltó módon, ünnepélyes keretek között nyissa meg az Emlékévet. A Városházán rendezett Díszközgyűlés 16.00 órakor vette kezdetét, az eseményeket a Városház téren elhelyezett ledfalon kísérhették figyelemmel a polgárok. A program a Fehérvár fanfár zeneművel kezdődött a Hermann László Zeneiskola növendékeinek előadásában, gregorián dalokat adott elő a város több énekkarának tagjaiból álló fehérvári összkar, Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznő tolmácsolásában hangzott el Gyurkovics Tibor „Nemzet” című verse, majd az Alba Regina Trió ünnepi műsorára került sor. Ezt követően a 2013-as Emlékbizottság elnöke, Csurgai Horváth József mondott köszöntőt, melyben Szent István örökségére és az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet: „Székesfehérvár mai elöljárói az emlékezés kötelességét nem feledik. Fontos, hogy eleink iránymutatásaira ma is figyeljünk, hiszen egy város, egy ország jövője csak akkor lehet biztos, ha a közösség a múlt gyökereibe kapaszkodva tekint előre. Az emlékezés nem öncélú. A múlt tanulmányozása, eleink viselt dolgainak beható ismerete formálhat csak az azonos szálláshelyen élőkből országot és nemzetet, várost és lokálpatrióta polgárt!”

A Díszközgyűlésen elhangzott beszédében Székesfehérvár polgármestere az Emlékév programjain való részvételre buzdította a lakosságot, köszönetet mondott a magánszemélyeknek, óvodáknak és iskoláknak, civil szervezeteknek, nyugdíjaskluboknak, valamint az önkénteseknek, hogy programjaikkal, javaslataikkal, illetve munkájukkal csatlakoztak az Emlékévhez. Dr. Cser-Palkovics András a város történelemben betöltött szerepét hangsúlyozta: „Idén Székesfehérvár ismét megmutathatja, hogy Magyarország erős városa! Büszkén valljuk és hirdetjük, hogy a magyar nemzet történelmi fővárosában élünk. Tudjuk, hogy ez különös felelősséget is ró ránk! Ennek a felelősségnek a tudatos és büszke felvállalását jelenti az Emlékév. Pont ezért azonban az Emlékév nem egy munkának a végcélja, hanem sokkal inkább a kezdete. A következő állomás 2022, az Aranybulla Székesfehérváron történő kihirdetésének nyolcszázadik évfordulója, hogy aztán méltón készülhessünk 1038 ezredik évfordulójára. Alkossunk programot ezekre az évfordulókra is, amelyek a mi életünkben ugyan messzi eseményeknek tűnnek, de egy történelmi városban a holnapot és a holnaputánt jelentik.”

Az Emlékév nyitó rendezvénye ezután szabadtéren, a Romkertnél folytatódott, ahol Kalmár Eszter Kata, a Kossuth Lajos Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója idézett az 1938-as törvényekből, majd a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökhelyettesének köszöntője hangzott el. Dr. Gedai István kiemelte: „A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság feladata a múlt értékeinek tudatosítása, ez ad jövőt, építő tartást és nemzettudatot. Hittel, erkölccsel, akarattal, munkával tudunk olyan környezetet teremteni e romoknak, amely lelkünket, bennünket kiemel korunk erkölcsi válságából. Közösségünk ehhez kéri Isten segítségét és áldását.”

A magasztos és történelmi jelentőségű esemény keretében, a Romkert egykori Pipo tornyánál felavatták a Nemzeti Emlékhelyet jelző oszlopot és zászlót. A nemzeti lobogót Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke adta át Székesfehérvárnak, és ünnepi beszéddel köszöntötte a 2013-as Emlékévet. A házelnök a nemzethez intézett üzenetében a megújulásra hívta fel a figyelmet: „Csak így lehet élni, megmaradni, újrakezdeni, szövetséget kötni és együtt dolgozni, építeni és alkotni: méltányossággal, türelemmel és arányérzékkel. A jog és a törvényesség szolgálatával, az igazsággal és a valósággal történő őszinte szembenézéssel, a szükséges változások megfontolt végrehajtásával. Magyarország megújításának idejét éljük. Megújultak az életünket szabályozó törvények az alaptörvénytől a sarkalatos törvényeken át a büntető törvénykönyvig. Megújult a közigazgatás, szilárd és stabil az államháztartás helyzete. Bátran hozzákezdtünk a rendszerváltoztatás hordalékának eltakarításához. Lassan megérkeznek első eredményeink: napról napra erősödik az ország. Ez akkor is igaz, ha ennek jeleit most még kevesen tapasztalják a mindennapjainkban.”

Kövér László köszöntőjében példamutató városként szólt Székesfehérvárról. „Ha végigtekintünk Fehérvár életén, ma is sok olyan dolgot találhatunk, ami az egész ország számára példaként szolgál és maga is hozzájárul a nemzet előrejutásához. Kitűnő embereket, példamutató családokat, nagyszerű közösségeket, sikeres vállalkozókat, keményen dolgozó munkásokat, a közösségért hazájukat elkötelezetten szolgáló honvédeket és köztisztviselőket, a köz sok más alkalmazottját, akik működtetik ennek a városnak az életét.”

Az Emlékév köszöntését követően Kövér László házelnök, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő, Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Spányi Antal megyés püspök, valamint Csurgai Horváth József, a 2013-as Emlékbizottság elnöke Szent István sírjához vonultak, ahol mécsest helyeztek el. Látványos és kiemelkedő programelemként négyszáz, fáklyát tartó fiatal szavalta el Szent István király Imre herceghez intézett intelmeinek részleteit az irgalmasságról, az alázatról, az igaz ítélkezésről, a türelemről és az atyák, anyák iránti tiszteletről. A program az énekkarok bevonásával, a Himnusszal fejeződött be. Az érdeklődők a Városház téren felállított faháznál vásárolhattak az Emlékév tiszteletére kiadott bélyegből, illetve lehetőség nyílt alkalmi bélyegzésre is.

A program keretében megnyitották a 2013-as Szent István Emlékév vendégkönyvét, melybe Kövér László házelnök és dr. Cser-Palkovics András polgármester tették meg az első bejegyzéseket. A vendégkönyv végigkíséri az Emlékév rendezvényeit, és a nyilvános eseményeken elérhető lesz a lakosság számára is.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=AuBAGhNzdIE[/youtube]