Számos elfogása volt a Fejér megyei rendőröknek az elmúlt 24 órában. Az elfogott jogsértők ellen minden esetben eljárás indult, többet közülük a nyomozók őrizetbe vettek.
Bántalmazásról érkezett bejelentés 2013. szeptember 06-án délelőtt a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra a Váci Mihály utcából. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint S. Pál 66 éves dunaújvárosi lakos előzetes szóváltást követően lefejelte 65 éves dunaújvárosi ismerősét, akinek eltört az orra. A bántalmazót a járőrök előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A Készenléti Rendőrség munkatársai igazoltattak 2013. szeptember 6-án délután Székesfehérvár, Hübner András utcában egy 25 éves fehérvári férfit. V. Péter ellenőrzése során kiderült, hogy a Várpalotai Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözését rendelte el. A személyt a rendőrök előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol bűnügyi őrizetbe vették.
A Bicskei Rendőrkapitányságra 2013. szeptember 06-án délután bodzalopásról érkezett bejelentés. A polgárőrök a váli Öreghegyen tetten értek öt személyt, akik egy bodzaültetvényen bodzát szedtek, amiket egy platós tehergépkocsira raktak fel. Amikor észrevették a polgárőröket, a gépkocsihoz szaladtak, majd nagy sebességgel elindultak. A polgárőrök egyből utánuk mentek, majd megelőzve őket, sikerült őket megállítaniuk, és a rendőrök kiérkezéséig visszatartaniuk. R. János 25 éves, R. Márta 52 éves, R. Zsolt 24 éves, P. Éva 27 éves és Sz. Zsigmond 66 éves enyingi lakosokat a járőrök előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, míg az autón levő 560 kilogramm bodzát lefoglalták. A nyomozók mind az öt személyt gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Bolti lopásról érkezett bejelentés a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére 2013. szeptember 06-án este. Kiderült, hogy egy 19 éves fehérvári férfi szeszes italt rejtett a ruhájába, majd így akart kimenni az egyik fehérvári üzletből, de cselekménye közben a biztonsági őrök tetten érték. A férfit a járőrök előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol ellene a szabálysértési eljárás indult. A fiatalembert – akit idén a negyedik alkalommal értek tetten lopáson – a rendőrök szabálysértési őrizetbe vették.
Az abai körzeti megbízott intézkedett Aba, Kölcsey utcában 2013. szeptember 07-én 00 óra 30 perckor. Az egyik lakásból ugyanis családi veszekedésről érkezett bejelentés. A rendelkezésre álló adatok szerint S. János 45 éves abai lakos italozást követően többször megfenyegette, majd bántalmazta a feleségét. A rendőrök a férfit elfogták és előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók zaklatás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.