Hazafelé szúrták meg a 17 éves fiút

Szombaton hajnalban a kórház ügyeletese értesítette a rendőrség ügyeletét, miszerint szúrt sérüléssel jelentkezett ellátásra egy fiatal fiú. A szórakozóhelyről hazafelé tartó ittas sértettet, hajnali négy előtt nem sokkal mellkasán és karján érte a szúrás. A rendőrök keresik a tettest…

A Szórád Márton úton a Skála Áruház mögötti részen találkozott össze a 17 éves fiú 5-6 fős alkalmi társasága egy 6-7 ismeretlen főből álló csoporttal. A fiú ittassága miatt elesett, ami látszólagos derültséget keltett a másik csoport tagjaiban. A fiú észrevette, hogy kinevették. Odament hozzájuk és kérdőre vonta őket. A sértett elmondása szerint ezt követően, mintegy előzetes szóváltás nélkül egyikőjük előrelépve többször mellkason, illetve karon szúrta. A csoport már eltávolodott, amikor a sértett a többiekhez fordulva jelezte, hogy megszúrták. A megsérült fiatal az ismerőseivel együtt gyalog ment be a kórházba és jelentkezett ellátásra. A sértett sérülése nyolc napon belül gyógyuló könnyű, de a sebek lokalizációja és az alkalmazott eszköz akár súlyosabb kimenetellel is végződhetett volna.

A rendelkezésre álló adatok alapján a rendőrség keresi a kb. 175-180 cm magas, szürkés színű kabátot, farmert viselő férfit. Súlyos testi sértés kísérlet miatt indított büntetőeljárást tovább folytatják a dunaújvárosi nyomozók.