Aukciós oldalakról szedte áldozatait

Sárbogárd, Alap, Tápiószele – Több felhasználó néven szerepelt aukciós és hirdetési portálokon az a tápiószelei férfi, aki főleg telefonokat, x-boxokat, laptopokat kínált eladásra. Egy fejér megyei sértett feljelentésének eredményeként derült ki, mind a nevek, mind az eladásra szánt holmik a férfi kitalációi voltak. Amik valóságosak az ügyben az a seregnyi sértett és a kicsalt százezrek…

Sárbogárdi nyomozóknál jelentkezett egy alapi férfi még márciusban azzal, hogy megalkudott egy telefonra egy aukciós oldalon, át is utalta az eladónak a pénzt, de nem kapta meg a terméket. Végzett egy kis közvéleménykutatást és rájött nincs egyedül ezzel. Közben már maga az aukciós oldal is figyelmeztette az érdeklődőket, hogy a hirdető körül valami nem stimmel, ne küldjenek neki pénzt. De addigra már sokan megtették.

A feljelentés nyomán a sárbogárdi nyomozók kiderítették, hogy az ország több pontján legalább 37 sértettje van az ügynek, akiket legkevesebb tizenkettőezer-ötszáz és a legtöbb 140 ezer forint értékben károsított meg a tettes. Az internetes csalóról a szétküldött megkeresések eredményeként kiderült, hogy tápiószelei lakos. A férfit az adatgyűjtések eredményeivel és a tényekkel augusztus 9-én szembesítették a nyomozók. Nem tagadta a terhére rótt cselekményt. Gyakorlatilag családja megélhetését biztosította a világháló. A kialkudott vételárakat a vevők sorra-rendre átutalták a férfi bankszámlájára és miután nem kapták meg a terméket, hiába próbálták elérni telefonon, nem jártak eredménnyel. Az eljárás során kiderült, hogy szomszédja regisztrációját is megszerezte és annak tudta nélkül is kötött üzleteket a nevében. Természetesen ilyenkor is a saját bankszámlájára ment a pénz és, hogy a vevők még véletlenül se hívják a szomszéd által megadott telefonszámot, mindig ő jelentkezett a vevőknél.

A több százezer forint kárértékre elkövetett csalás miatt bűnügyi őrizetbe vétele mellett a sárbogárdi nyomozók tovább folytatják az eljárást a 39 éves tápiószelei férfivel szemben. Jelen állás szerint 27 rendbeli üzletszerűen kisebb értékre elkövetett csalás vétséggel, két rendbeli üzletszerűen szabálysértési értékre elkövetett csalás vétséggel, valamint nyolc rendbeli üzletszerűen kisebb értékre elkövetett csalás vétség kísérlettel gyanúsítják. A gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezéséről pénteken délelőtt dönt a bíróság.