Letörték az Országalma keresztjét – képek

Székesfehérvár – Éjszaka ismeretlenek letörték Székesfehérvár egyik fő jelképének – az Országalmának – a keresztjét. A betonból készült műemlék darabjának letörésével a tettesek többszázezer forintos kárt okoztak. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói a széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően már beazonosították a két elkövetőt, akiknek gyanúsított kihallgatása még jelenleg is folyamatban van.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városgondnokságától a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra ma délben érkezett a bejelentés arról, hogy mára virradóra ismeretlen elkövetők letörték az Országalma keresztjét. A tettesek a letört betondarabot otthagyták a helyszínen. A rongálással okozott kár 200 000 Ft.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság bűnügyi technikusai, valamint nyomozói nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, ahol megkezdődött a helyszíni szemle, valamint az adatgyűjtés és a tanúkutatás.

A szemle során a technikusok az Országalma beton peremén vérszennyeződéseket rögzítettek, így a nyomozók feltételezték, hogy az elkövetők valamelyike megsérült. Folyamatban volt a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése, amikor az adatgyűjtéseknek köszönhetően kiderült, az éjszaka folyamán a székesfehérvári kórházban megjelent kettő fiatal vizes ruhában, és egyikük vérző sebe miatt ellátásra jelentkezett. A nyomozók a kórházban beszerzett adatok alapján jutottak el az egyik elkövetőhöz.

A 19 éves budapesti fiatalember – miután a fehérvári nyomozók közölték vele telefonon – hogy büntetőeljárás indult az éjszakai rongálás ügyében, mely bűncselekmény elkövetésével őt gyanúsítják, Budapestről egyből Székesfehérvárra utazott és bement a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol megkezdődött gyanúsított kihallgatása. Ennek során megnevezte 19 éves székesfehérvári társát is, aki szintén saját maga ment be a kapitányságra, miután telefonon értesítették a rendőrök.

Mint kiderült, a két fiú egy harmadik társukkal – egyikük testvérével – együtt éjszaka fél kettő és fél három között szórakozásból tartott hazafele. Az Országalma szökőkútjában megfürödtek, majd viccből ketten felmásztak a tetejére, és ahogy a keresztbe kapaszkodtak, az letörött. Harmadik társuk lentről figyelte őket. Ő tanúként szerepel az ügyben.

Jelenleg még tart mind a három fiatal kihallgatása. A két 19 éves fiatalt – akikkel szemben korábban még soha nem folyt büntetőeljárás – rongálás bűntett elkövetésével gyanúsítja a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Nyomozó Osztálya. Tettükért akár három évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.




12 thoughts on “Letörték az Országalma keresztjét – képek

  1. Vera

    I have read a few good stuff here. Definitely worth bookmarking for revisiting.
    I wonder how a lot attempt you set to create such a great informative site.

  2. Clarita

    Hi there! This is kind of off topic but I need some help from an established blog.

    Is it tough to set up your own blog? I’m not very techincal but I can figure things out pretty quick.
    I’m thinking about setting up my own but I’m not sure where to begin. Do you have any tips or suggestions?
    Thank you

  3. good business

    Hmm it looks like your website ate my first comment (it was extremely long) so I guess I’ll just sum it up what I wrote and say, I’m thoroughly enjoying your blog.
    I as well am an aspiring blog blogger but I’m still new to the whole thing.
    Do you have any tips for first-time blog writers? I’d certainly
    appreciate it.

  4. Alyssa

    Whats up very cool blog!! Man .. Excellent ..
    Amazing .. I will bookmark your site and take the feeds also?
    I am glad to seek out a lot of helpful info right here in the submit,
    we need develop more techniques on this regard, thanks for sharing.
    . . . . .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.