Egymillió forint a nyomravezetőnek

Bruttó egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel az a fehérvári cég, akit ismeretlen tettes közel huszonötmillió forinttal károsított meg.

Székesfehérváron található gyárból az ismeretlen elkövető(k) 2010. májusa és novembere között eddig ismeretlen módon és ismeretlen eszközzel összesen 20 000 darab olyan réztárcsát tulajdonítottak el, amik klíma kompresszorok alkatrészeként használatosak.

A réztárcsák megmunkálás előtt egyenként 33 dkg-ot, míg megmunkálást követően 28 dkg-ot nyomnak. Külső átmérőjük 94 mm, magasságuk 8 mm, a menetes furat átmérője 40 mm, magassága 10 mm. A cég lopási kára 24 760 000.- Ft. 

A lopás miatt indított nyomozást a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja.

Tekintettel arra, hogy a nyomozás során ezidáig olyan adatot beszerezni nem lehetett, amely az elkövető(k) kilétének megállapításához, illetve elfogásához vezetett volna, ezért a megkárosított cég vezetője a bűncselekmény elkövetőjének és/vagy elkövetőinek kézre kerítése, felelősségre vonása, továbbá a büntetőeljárás sikeres lefolytatása érdekében a mai napon

Bruttó 1 000 000.-Ft, azaz Egymillió forint díjat tűzött ki.

A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető(k) személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető(k) azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik.

A díj akkor fizethető ki, ha a közreműködés közvetlenül hozzájárul a díjkitűzés céljának eléréséhez, feltéve, hogy a szolgáltatott információról a rendőrségnek az információgyűjtés időpontjában nem volt tudomása.

Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a cég vezetője fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A nyomozást folytató Székesfehérvári Rendőrkapitányság kéri, hogy akik a felsoroltakkal kapcsolatban érdemi információval rendelkeznek, tegyenek bejelentést munkaidőben a Bűnügyi Osztály 06-22-541-600-as telefonszámán, illetve munkaidőn túl és hétvégén a 06-22-541-622-es telefonszámon.

Bejelentés tehető a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok bármelyikén, vagy személyesen a nyomozást folytató Székesfehérvári Rendőrkapitányság (Székesfehérvár, Dózsa György út 3.) Bűnügyi Osztályán.




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.