Bunyó, vipera Dunaújvárosban

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra 2013. szeptember 7-én 14 óra 50 perckor verekedésről érkezett bejelentés Dunaújváros, Radnóti Miklós utcából. Az egyik ház előtt négy férfi – két testvérpár – veszett össze. A vita tettlegességig fajult, bántalmazták egymást, miközben folyamatosan kiabáltak és fenyegetőztek, illetve egyikük egy viperát vett elő és azzal ütötte meg a másik testvérpár fiatalabb tagját.

A rendőrök elfogták, majd a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították a négy garázda személyt. A nyomozók A. Péter 26 éves, A. Sándor 20 éves, valamint B. Ferenc 42 éves dunaújvárosi lakosokat csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A viperát használó B. László 40 éves dunaújvárosi lakos ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A viperát a rendőrök lefoglalták.