Rendőrség-történeti kiállítás a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon (képek)

A 2010-2011-es tanév „Iskola-rendőr” program részeként nyílt rendőrség-történeti kiállítás a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon. A tárlat elsősorban a dunaújvárosi általános és középiskolás diákok számára szeretné bemutatni a rendőrség által egykor és napjainkban használt egyenruháit, felszereléseit, járműveit, valamint régi okmányokat.

A kiállítás ünnepélyes megnyitójára hétfőn délelőtt került sor a kapitányság tanácstermében. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság épülete ma délelőtt gyerekzsivajjal telt meg. A kisiskolás diákok ugyanis annak a rendőrség-történeti kiállításnak a megnyitójára kaptak meghívást, amely éppen a gyerekeknek szeretné bemutatni a rendőrség által egykor használt eszközöket, egyenruhákat.

A kiállítás megszervezésének ötletgazdája Kőhalmi László r. zászlós, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója volt, aki a rendőri munkát, illetve a rendőrség által használatos egykori és mai eszközöket kicsit más megvilágításban szerette volna megismertetni a gyerekekkel. Az ő szervezőkészségének, valamint lelkes kollégáinak segítségével jöhetett létre a tárlat, melyhez a kiállítási tárgyak nagy részét a Rendőrség-történeti Múzeum biztosította.

Egyedülállónak mondható a tárlat, tekintve, hogy ilyen összeállításban az itt megtekinthető tárgyak még sehol nem kerültek kiállításra. Van köztük olyan relikvia, amit eddig Budapestről, a múzeumból még soha nem adtak kölcsön. Ilyen az egykoron használt rabosító szék, valamint egy régi rendőrmotor is.

A tárlat egészen 2011. január 14-ig lesz megtekinthető. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai azon lesznek, hogy az összes dunaújvárosi iskolás ezt megnézhesse.