Baracs

Baracs – Fejér megye

A település Dunaújvárostól 5 km-re délnyugatra található. Megközelíthető a 6-os számú főútról Budapest és Dunaföldvár felől, illetve az M6-os és M8-as autópályákról.

Baracs és környéke már az ókorban is lakott hely volt. A település helyén állott egykor az Annamatia nevezetű római katonai tábor. A környéken sok e korból származó emlékre bukkantak, de feltártak egy római temetőt is.
A településen egy Árpád-korból származó temetőt és a mellette lévő templom romjait is feltárták. 1850 táján e romok köveiből épült fel a falu mai temploma is.

A település neve az oklevelekben 1276-ban bukkan fel először, ekkor Boroch alakban írják.
Feltehetően erről a Baracsról származott az a Baracs nemzetség, amelynek tagja az a jómódú Barlcus volt, akinek felesége, Gyung, Myske comes (ispán) leánya 1276-ban vámosi Veszprém vm) hozományából végrendelkezett.

Ugyancsak feltevésszerűen helyezhető ide az udvarnok származású Jajab lakhelye, akit IV. László király 1281-ben a nemesek közé emelt a baracsi előhegyen levő szőlőivel.
Baracs az 1900-as évek elején több tanyából és pusztából szerveződött önálló faluvá.

Az 50-es években kialakult Dunaújváros és ipara jelentős vonzerővel bír a lakosság körében. A Dunai Vasmű megépülése sok munkahelyet adott a település lakosságának. Az elmúlt évtizedekben új utcák nyíltak, portalanított utak, kulturális- és szociális intézmények létesültek.

A település weboldala: www.baracs.hu

SzállásokVendéglátásÜzletekSzolgáltatókÉpítőipar

Környékbeli programok Látnivalók a környéken

Üdülési csekk elfogadóhelyek a településen és Fejér megyében!


Nagyobb térképre váltás

3614