Székesfehérváron, a Szömörcei utcában egy férfi kirabolt egy Opel gépkocsiban tartózkodó idős személyt. Kérjük, jelentkezzen, ha információja van a bűncselekménnyel kapcsolatban!
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság 07010/3190/2016. bűnügyi számon rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást. A rendelkezésre álló adatok alapján 2016. október 10-én 10 óra és 10 óra 15 perc közötti időben Székesfehérváron, a Szömörcei utcában – a Palotai út 8/c. mögötti utcarészen – egy ismeretlen személy beült egy Opel típusú gépkocsi hátsó ülésébe és a vezetőülésbe helyet foglaló 77 éves férfit a készpénze átadására kényszerítette. Miután a sértett átadta a nála lévő összeget az elkövető gyalogosan távozott a Szömörcei utcán a bolt irányába.
A rendelkezésre álló adatok szerint a bűncselekményt elkövető férfi 170 centiméter magas, 25-30 év közötti, vékony testalkatú, az elkövetéskor sötét téli sapkát, fekete napszemüveget viselt és az arcát orr részig eltakarta.
A nyomozás során adat merült fel arra vonatkozóan, hogy a cselekményt megelőzően, illetve közvetlenül azután a menekülő elkövetőt több járókelő láthatta.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki szemtanúja volt a történteknek, vagy az elkövetővel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Székesfehérvári Rendőrkapitányságot a nap 24 órájában hívható 06-22-541-600-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 “Telefontanú” zöld számán, a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.