Székesfehérvár, Sárkeresztes – Műhelytűzről érkezett bejelentés szombaton reggel a székesfehérvári tűzoltóság ügyeletére. A jelzés szerint Székesfehérvár és Sárkeresztes között, a 81-es főút mellett egy műhely ég. Székesfehérvárról három gépjárműfecskendő és a vízszállító kezdte meg a vonulást. Az első tűzoltóautó a jelzéstől számított hetedik percben már a helyszínen volt, ahol egy műhelyként használt garázs teljes terjedelmében égett.
A 81-es főút mellett, a Pótkerék Csárda parkolójánál lévő lapostetős épület egyik végében a körülbelül 5×7 méteres garázs ajtaján keresztül több méter magasra csaptak ki a lángok, a sűrű fekete füstöt már Székesfehérvár határából látni lehetett. Az autószerelő műhelyként használt helyiségből a tűzoltók az oltási munkálatok közben egy 11,5 kilogrammos PB gázpalackot és egy szén-dioxid palackot hoztak ki, amelyeket vízzel visszahűtöttek. A garázsban bennégett egy Volkswagen Passat személygépkocsi, egy robogó, és több gumiabroncs. A bent lévő szerszámok és egyéb eszközök – köztük egy kétoszlopos csápos emelő – használhatatlanná váltak. A tűzben az épület előtt parkoló Peugeot 407-es személygépkocsi eleje a nagy hőtől megrongálódott, a műanyag alkatrészek megolvadtak. Személyi sérülés nem történt. A gyors beavatkozásnak köszönhetően a lángok a szomszédos fémmegmunkáló műhelyre nem terjedtek át.
Még tartottak az oltási munkálatok, amikor a 81-es főúton, a tűzeset helyszínétől körülbelül 50 méterre a lassuló kocsisorban három személygépkocsi összeütközött. A tűzoltók a csattanásra figyeltek fel, és közülük többen odafutottak. Egy szlovák rendszámú Skoda Fabia, egy Opel Corsa és egy Suzuki Swift ütközött. A mentők az Opelt vezető fiatal nőt az elsődleges adatok alapján könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. A mentés idején a 81-es főút ezen szakaszán teljes útzár volt, majd egy sávon, váltakozó irányba indult meg a forgalom.
További képek a Székesfehérvári Tűzoltóság Honlapján!