Ez elment lopni…ez meglátta…ez lekövette…

Pusztaszabolcs – Dunaújváros – Működött az információs lánc Pusztaszabolcson csütörtökön késő délután, aminek eredményeként elfogták azt a dunaújvárosi férfit, aki a gyanú szerint két szomszédos ingatlanra hatolt be.

A félrészeg elkövető a nyomozóknak azt mondta, csak a dolgát végezni mászott át a kerítésen, a tőle lefoglalt szerszámok pedig mind sajátjai, mert sosem tudhatja hol kap hirtelen munkát…

Rokonához tartó séta közben vette észre egy helybéli férfi, hogy egy ember a kerítést letaposva mászik be egy Rákóczi úti lakóház udvarára. Pár méter megtétele után az ismeretlen a nadrágját letolva, elvégezte a dolgát, majd a házhoz tartozó melléképület ajtaját kezdte feszegetni. Amikor berúgnia sem sikerült az ajtót, az ablaküveget törte be. De ez alatt az idő alatt a szemtanú már tárcsázta is a helyi polgárőrséget, akik érkezésével egy időben az ismeretlen már ismét az utcán volt.
A polgárőr és a szemtanú faggatni próbálták az idegent, hogy mit keresett odabent és mi a neve, mire gyorsan bemondott egy nevet és futni kezdett. A polgárőrségtől időközben a rendőrség ügyeletére is befutott az információ, így a polgárőr elől elfutó alak a kiérkező rendőrök karjaiba futott a Magyar út – Vörösmarty út kereszteződésében.
A férfinél lévő szatyorból különböző szerszámok kerültek lefoglalásra, amikkel kapcsolatban állította, hogy sajátjai, mert mint mondotta munkanélküli, de mivel a szakmája villanyszerelő sosem tudhatja, hol kap hirtelen munkát és jó, ha van nála szerszám. A szerszámok közül viszont egy-kettő megegyezett azzal, ami a Rákóczi úti ingatlanról eltűnt. Az eljárás során kiderült, hogy a szomszédos ingatlanon is járt a férfi. Onnan egy hegesztőszemüveg és egy motor hátsó sárvédő darabja tűnt el a nyitott melléképületből. A kár körülbelül ez utóbbi esetben ötezer forint, míg a másik esetben ezer forint, az okozott tizenötezer forintos rongálási kár mellett. Minősítő körülmény az ügyben, hogy bekerített helyről, az egyik esetben zárt
melléképületből történt a lopás, vagyis a csekély lopási értékek ellenére büntetőeljárásban járnak el a nyomozók a 40 éves, amúgy büntetlen előéletű férfivel szemben.
Kihallgatása során tagadta a terhére rótt gyanúsítást. Azt bevallotta ugyan, hogy bement az egyik ingatlanra, de szigorúan a „szükség” vitte rá. A nála megtalált digitális fényképezőgépen megtalált fotók, amelyek épp az ügyben szereplő két ingatlan ábrázolták, elmondása szerint azért készültek, mert házat akar venni és azok épp megfelelnének neki. A fotókat édesanyjának akarta bemutatni, akinek így az eljárás végéig várni kell, mivel a fényképezőgépet a dunaújvárosi rendőrök lefoglalták. A 40 éves férfivel szemben az eljárást tovább folytatja a rendőrség.