Adony – Fejér megye
Adony – Fejér megye
A település megközelíthető közúton: a 6-os úton Ercsi után, vagy Székesfehérvár irányából a 63-as úton Sárkeresztúrtól keletre; vasúton: a Pusztaszabolcs-Dunaújváros-Paks vonalon.
Szentmihálypusztán 120 m hosszú, háromszögletű bronzkori földvár maradványai láthatóak. A faragott kőemlékek azt bizonyítják, hogy a település helyén a rómaiak idejében a Vetus Salina néven ismert erődítmény volt. A Ráchegyen és Szentmihálypusztán egy VI-VII. századi avar ötvös sírja és egy VII-VIII. századi temető lovas sírjai kerültek elő. Az Árpádok idejében Adony Lórévvel együtt a királyi ménesek révátkelőhelye volt. A község Odon alakban már 1332-től szerepel írásos dokumentumokban. 1463-tól mezőváros, híresek a vásárai. A fontos dunai átkelőhelyen a királyok is gyakran időztek. Mátyás király Magyar Balázsnak adományozta, majd egy időre – Magyar Benignával kötött házassága révén – Kinizsi Pál birtokába került. Lajos király innen keltezte utolsó oklevelét a mohácsi csata előtt. A rácalmási út mellett török kori vár nyomait találták meg. Lady Montague 1717-ben így írt: “…átmentünk Adonyon és Földváron – mindkettő elég nagy város volt, amikor még a török bírta, de jelenleg elromosodtak. De még egyes török városok romjaiból is ki lehet venni egy keveset abból, amilyenek voltak.”
A Duna áradásai valaha gyakoriak voltak és nagy károkat okoztak a lakosságnak. Emlékezetes dátumok 1775, 1781, 1789, 1803, 1810, 1836.
A település 1848/49-ben fontos stratégiai pont volt. 1848. október 3-án Perczel Mór 3500 katonája a közelben egyesült a felvonuló honvéd zászlóaljakkal.
Napjainkban az adonyi Duna-parton működő mezőgazdasági kikötőből a hajók és uszályok a Duna-Majna-Rajna csatornán keresztül az északi-tengeri kikötőkbe is visznek árut.
Adonytól 5-6 km-re érhetőek el a régió legnagyobb horgászvizei a Líviai (Cikolai) halastavak. A tórendszert Fejér megye védett értékei között tartjuk számon. A védetté nyilvánítás a gazdag madárvilág érdekében történt.
A település weboldala: www.adony.hu
Szállások – Vendéglátás – Üzletek – Szolgáltatók – Építőipar
Környékbeli programok – Látnivalók a környéken
Üdülési csekk elfogadóhelyek a településen és Fejér megyében!