Bicske

Bicske – Fejér megye

Az ismert és bizonyítható adatok szerint Bicske – korabeli változatok alapján Bykche, Biccke, Bykcze, Biczke, Bitske – már 1306-ban létezett, amikor Botond fiai, leszármazottai, János és Péter, bicskei birtokukon engedélyt kaptak vámszedésre.
A Bykchei család adataival viszont már 1258-ból is találkozhatunk: ennek több generációja több uralkodó alatt gyarapította a család birtokait. A székesfehérvári István Király Múzeum kutatásai szerint a Bicskei-medencében, a Szent László-patak mentén már a honfoglalás előtt is voltak települések. A különböző adománylevelek bizonyítják, hogy a Bykchei család birtokaival, a terület helyzetével, változásaival, tulajdonjogával évszázadokon át foglalkoztak.

A település 1773-ig volt falu, 1773-tól 1871-ig mezőváros, illetve 1872. január 1-jétől nagyközség. Közben 1688-tól 1877-ig járási székhely. 1877-től 1946-ig a váli járáshoz tartozik, majd 1947-től 1983. december 31-ig, a járások megszűnéséig ismét járási székhely. A korábbi századokban Fejér megyéhez tartozott, majd 1647-ben Komárom megyéhez került. 1693-tól folyamatosan Fejér megyei terület. 1984. január 1-jétől városi jogú nagyközség, 1986. január 1-jétől város.

A település weboldala: www.bicske.hu

SzállásokVendéglátásÜzletekSzolgáltatókÉpítőipar

Környékbeli programok Látnivalók a környéken

Üdülési csekk elfogadóhelyek a településen és Fejér megyében!


Nagyobb térképre váltás

2425