Balinka – Fejér megye

Balinka – Fejér megye

A község Fejér Megye északnyugati szélén, a Bakony keleti peremén fekszik. Északon a Vértes-hegység, keleten és délen a Bakony határolja.

A település egyik jellegzetessége, hogy két, egymástól 5 km-re fekvő településrészből (Balinka, Mecsér), valamint a kettő között félúton található lakott külterületből (Bánya telep, MÁV telep) áll. Ezen kívül még Balinka belterületétől 9 km-re nyugatra fekvő Kisgyón is a településünk közigazgatási területéhez tartozik, amely a környék egyik legszebb turistaparadicsomává nőtte ki magát.

Balinkán 1949-ben kezdték meg a szénmező feltárását, a termelés 1952-ben indult és 2003-ig, a bánya végleges bezárásáig tartott. A bányászhagyományok ápolása a mai napig is tart. 2003-ban a bánya szoborparkjából megkapta a település, Nagy Benedek szobrászművész által készített Szent Borbála szobrot, amelynek Mecsér településrészen alakítottunk ki méltó helyet. Itt minden évben, Borbála napkor tartunk koszorúzással egybekötött megemlékezést.

A település weboldala: www.balinka.hu

SzállásokVendéglátásÜzletekSzolgáltatókÉpítőipar

Környékbeli programok Látnivalók a környéken

Üdülési csekk elfogadóhelyek a településen és Fejér megyében!


Nagyobb térképre váltás

4764