Bakonycsernye – Fejér megye

Bakonycsernye – Fejér megye

Bakonycsernye a Közép-dunántúli középhegység ÉK peremén a Gaja-patak völgyében található, mintegy 5 km hosszú, 3300 főt számláló település. 1920-ban megkezdődik a szénbányászás a környéken – Szarvasbükk, Kisgyón – majd Bodajkig keskenynyomtávú vasutat építenek a szén szállítására. Bakonycsernye bányászközséggé fejlődik. A falu az elsők között kap villanyvilágítást, gyógyszertárat, orvost, a Gaja-patak völgyében több vízimalom is épül.

A községnek jól felszerelt 300 tanulót befogadó iskolája van, 2 óvodája 150 gyermek elhelyezésére képes. A művelődési ház és könyvtár, a zeneiskola jól szolgálják a község igényeit. A község vallásos élete igen színes képet mutat. A történelmi felekezetek mellett megtalálhatók még, kisebb vallási közösségek is.

A 275. évforduló alkalmából az evangélikus egyház és a Szlovák Kisebbségi önkormányzat márvány emléktáblát állít az elmúlt időszak evangélikus lelkészeinek, amely a templomban megtekinthető.

A sport és szabadidős tevékenység a község életében igen meghatározó, és már 50 éves múltra tekint vissza. A 800 m2 alapterületű iskolai tornacsarnok az év minden szakában jól kihasznált.

Az 1994. évi országos önkormányzati választásokon megválasztásra került a helyi Szlovák Kisebbségi önkormányzat is, felvállalva a hagyományőrzést és szlovák nyelvápolást.

Az ősi kulturális emlékek, értékek megőrzésére jelenleg kialakításra vár a Szlovák Közösségi Ház. Bakonycsernyétől 4 km-re találhatók XV. századi Csikling vár rommaradványai. A község jelentős műemlékei a XVIII. Században épült barokk stílusú evangélikus és katolikus templom.

Megtalálható még néhány XIX. század elején épült tornácos parasztház. Említésre érdemes az 1848-as emlékmű, valamint a háborús áldozatok emlékműve a Pacmán hegyen és a II. világháborús áldozatok bronz emléktáblája a brezovai temető halottasházán. A község infrastruktúrális ellátottsága jó, a víz-, villany-, telefon-, gáz-, és szennyvíz-hálózat teljesen kiépített. Jó néhány jól működő kis-, és középvállalkozás van a településen. A község önkormányzatai 1997-ben avatták a település címerét és zászlaját.

A községben a falusi turizmus lehetőségeinek kihasználása, megszervezése most van folyamatban, a szálláslehetőségek és az ellátás magánházaknál már biztosított.

A kirándulni, pihenni vágyókat várják a kisgyóni turistaházak is, a gyönyörű, jó levegőjű bakonyi erdő, ahol számos jelzett turistaút szolgálja az aktív pihenést. Sportvadászat a környékbeli vadásztársaságoknál megoldható, horgászni a község tulajdonában levő 12 ha-s halastavakon lehet.

A település weboldala: www.bakonycsernye.hu

SzállásokVendéglátásÜzletekSzolgáltatókÉpítőipar

Környékbeli programok Látnivalók a környéken

Üdülési csekk elfogadóhelyek a településen és Fejér megyében!

Nagyobb térképre váltás

4800