Csellengő martonvásári tinédzser

Martonvásár – A Gárdonyi Rendőrkapitányságon hétfőn késő este tett bejelentést 15 éves fia eltűnéséről egy martonvásári férfi. Elmondta, hogy fiának reggel vissza kellett volna mennie Pétfürdőre, ahol egy bennlakásos alapítványi iskolába jár. Oda azonban nem érkezett meg, és a tanárok sem tudnak hollétéről semmit.A fiú mobiltelefonja pedig ki van kapcsolva, így nem tudja elérni.

Az apa nevelt lánya napközben látta Székesfehérváron, a plázában, és rá is kiabált, de a fiú úgy tett, mintha nem vette volna észre. Mint kiderült, a tinédzsernek nem ez volt az első esete, hogy elcsellengett otthonról. Tavaly már kétszer jelezték szülei az eltűnését. Mindkét alkalommal azonban pár napon belül előkerült.
A bejelentést követően a rendőrök nagy erőkkel indultak a kiskorú gyermek felkutatására. Mivel felmerült a bejelentésben szereplő információk alapján, hogy esetleg továbbra is a megyeszékhelyen tartózkodhat, ezért a gárdonyi rendőrök felvették a kapcsolatot a fehérvári kollégákkal, akik megnézték a fehérvári pláza, illetve a vasút környékét, hátha a fiú ott van, de nem találták.

Aztán éjfél előtt nem sokkal a gárdonyi járőrök a martonvásári MÁV állomáson bukkantak rá egy másik fiatal társaságában. A 15 éves fiút – az időközben ellene kiadott személykörözés függvényében – elszámoltatása végett előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra ugyanúgy, mint a vele lévő 17 éves érdi fiatalembert is, aki viszont személyi igazolványa hiányában, nem tudta magát hitelesen igazolni a járőrök előtt, így adatainak beazonosítása végett az ő előállítása is szükségessé vált.
A kapitányságon aztán megtörtént a 17 éves érdi fiú adatainak beazonosítása. Ezt követően tanúként hallgatták ki a nyomozók a másik fiú eltűnésének ügyében.
Mint ebből, illetve a 15 éves fiú elszámoltatásából később kiderült, a két fiú csak a vasútállomás várótermében ismerkedett össze, ahova úgy került az idősebbik fiú, hogy hazafele menet a Baracskáról Tárnok felé tartó vonatról jegy hiányában a kalauz leszállította. A 15 éves martonvásári fiú elmondása szerint napközben barátaival töltötte az időt, mert nem volt kedve iskolába menni. Elismerte, hogy járt Székesfehérváron. Onnan ismét vonattal tért vissza lakóhelyére. Terve az volt, hogy az éjszakát a váróteremben tölti, és majd reggel megy vissza az iskolába. Nem akarta, hogy apja leszidja, ezért nem ment haza. Mobiltelefonja töltője pedig lemerült, így nem tudott hívást kezdeményezni és őt sem érte el senki.
A rendőrök elszámoltatását követően édesapjának átadták, aki hazavitte.