Az egész nyugati országrész képviseltette magát a fehérvári Gálán! (képek)

Nagy érdeklődés mellett zajlott szombaton (2010. október 2-án) az első székesfehérvári Alba Orient – 2010 elnevezésű Hastánc Gála, melynek a Helyőrségi Klub adott otthont.

– A Gála célja az volt, hogy bárki, aki szeretné megmutatni tudását profi színpadi körülmények között, annak lehetőséget adjunk, hiszen a hastánc csoportoknak gyakran nincs módjuk színpadi körülmények között megmutatni magukat, vagy csak úgy, ha külön meghívást kapnak egy-egy rendezvényre. Nem meghívásos alapon lehetett bejutni a rendezvényre, hanem “gyorsaság” és regisztráció alapján, ettől volt más ez a program, mint a többi hastánc rendezvény. Összesen 17 csoport lépett fel a színpadon, és nemcsak Székesfehérvárról, hanem a szervezők legnagyobb örömére az ország távoli szegleteiből is érkeztek táncosok, így: Sopronból, Szombathelyről, Győrből, de több budapesti csoport is megörvendeztette a közönséget, a megyéből pedig Dunaújváros, Aba, Sokorópátka és Mór hastáncosai képviseltették magukat.” – mondta el Szigeti Kata, a Gála főszervezője.
A szervezők a közönség által legjobbnak ítélt táncosokat közönségdíjjal jutalmazták, a legtöbb szavazatot a Budafokról érkezett Zel hastánc csoport kapta. A legtöbb táncost, vagyis 10-10 főt az abai Sivatag Rózsái gyermekhastánc csoport és a fejér megyei Vadvirág Hastánc csoport vonultatták fel, ugyanakkor Sopronból is 10 fővel érkezett az Ízisz Mozgásstúdió. A rendezvénynek jövőre is lesz folytatása.

Web: www.amazontanc.hu
Fotók: Tóth Péter, www.tothpetix.5mp.eu

Az egész nyugati országrész képviseltette magát a fehérvári Gálán! (képek)
Van További Fotód a rendezvénytől? Hát rajta Töltsd Fel!
Ne felejtsd el feltüntetni a nevedet a leírásban, ha szeretnéd, hogy mások is lássák, hogy te készítetted!

[ngg_uploader id=50]