Anne Frank történetével a diszkrimináció ellen

Anne Frank történetével a diszkrimináció ellenAnneliese Marie „Anne” Frank zsidó származású német lány, akit „Anne Frank naplója” címmel kiadott, a II. világháború idején írt naplójegyzetei tettek világhírűvé. Naplóját, melyben családjáról és barátairól, érzéseiről, meglátásairól, azaz életéről írt, tizenharmadik születésnapjától kezdve vezette 1944. augusztus 1-jéig.

Székesfehérváron Anne Frank életét bemutató kiállítás lesz 2011. február 28-tól.

A tárlat célja, hogy az Anna Frank naplójában a világra örökül hagyott eszméket megvalósítsa, egyfelől azáltal, hogy felveszi a harcot az előítéletek, a diszkrimináció és az elnyomás ellen, másfelől azáltal, hogy azon dolgozik, hogy a demokratikus társadalmat mindenütt, mind tartalmában, mind formájában az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában rögzítettek alapján megvalósítsa.

A vándorkiállítást 1997 óta negyven országban rendezték meg, a mai napig több mint tízmillió látogatója volt. A kiállítás Anne Frank életéről és a holokauszt történetéről szól, a mai világ eseményeinek tükrében. Éppen ez a keret ad különleges jelentőséget a kiállításnak.

Az alkotók célja az volt, hogy az elsődlegesen megcélzott középiskolás korosztály megismerje és értelmezni tudja a holokauszt jelentését és jelentőségét a mai világban.

A kiállítás részleteit itt találhatja!