Helyet keres a Pannónia Fesztivál


Nyomtatás   

2008-ban és 2009-ben Várpalota melletti Cseri-parkerdőben rendezték meg a Pannónia Fesztivált, melyet tavaly 102 ezer ember látogatott.
Várpalota képviselőtestülete a Pannónia Fesztivál szervezőivel szemben irreális követeléseket támasztott, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a 4 napos könnyűzenei rendezvényt elköltöztetik máshová.

- Hosszas egyeztetések után Várpalota képviselőtestülete szerda este úgy döntött, hogy nem támogatja a Pannónia Fesztivált, mi több, a korábbi megállapodással ellentétben, 3 hónappal az esemény előtt irreális követelésekkel állt elő - nyilatkozta Mázló Imre, a Pannónia Fesztivál igazgatója. - Próbáltunk egyezségre jutni, de nem lehetett. Bár Németh Árpád polgármester teljes mellszélességgel kiállt mellettünk, Katona Csaba alpolgármester aknamunkája sikerrel járt. A testület 4 millió forintot kért a terület használatáért, meg akarták határozni a fesztivál nyomvonalát, a korábban ingyenes parkolóban parkolódíjat szedtek volna, és ki akartak költöztetni egy kirakodóvásárt. Természetesen ebbe nem mentem bele. Érthetetlen számomra, hogy amíg más városban támogatják az ilyen jellegű eseményeket, itt az ellenkezője történt. Túlzás nélkül állíthatom, hogy Magyarország kulturális térképére elhelyeztük Várpalotát, és rengeteg helyi kis-, közép-, és nagyvállalkozónak jelentettünk bevételt. Nem beszélve arról, hogy a környékbeli fiataloknak, idősebbeknek szórakozási lehetőséget adtunk. Mindez nem volt elég a testületnek.

De nem kell félni, a fesztivál nem kerül veszélybe. Folyamatos tárgyalások folynak más városokkal, akik szívesen befogadják a Pannónia Fesztivált, így május 20-23-ig biztosan megrendezésre kerül egy szabadtéri helyszínen.

www.fejermegye.com
www.fejermegye.comFejér megye információs portálja! - Otthon vagyunk Fejér megyében!
Nyaralás, programok, szállás, látnivalók, éttermek, üzletek, szolgáltatók
Székesfehérvár, Dunaújváros, Mór, Velencei-tó, Bicske
E-mail: -
info@fejermegye.com

A Velencei-tó hír és információs oldala... hiánytalanul!